Ezeréves határ

Szent Iván-kápolna Ábrahámhegy

A Kápolnadombon Badacsonyörs és Ábrahámhegy határán gyönyörű környezetben találjuk meg a Szent Iván-kápolnát, amely egyszerű megjelenése mellett mégis feltűnő képet ad az arra járóknak. A kápolnát kissé eldugva találjuk meg, azonban ez a kis rejtélyesség hívogató lehet. 

Starbucks Coffee

A Deák téren található Starbucks-ba szinte beesik az ember, ha a metróból talál feljönni. Velem is így történt, minekutána nem is nagyon volt kérdéses, hogy bemenjek-e vagy sem. Nagy tömeg nem volt, így viszonylag hamar sorra kerültem, hogy egy röhejes összeget elköltve reggelihez jussak. És hogy megérte-e?

Ahol vigyáznak az alakodra is – kipróbáltuk a Sáfránkert vendéglőt

Neves pincészet, a paloznaki Homola nyitotta a Sáfránkertet. Kipróbáltuk, mennyire felel meg hírnevének az étterem. Meglepődtünk.

Balatonfüred borhetek 2024

A borosgazdák ezúttal faházakban, nem pedig borospincéikben várják a borkedvelőket. A balatonfüredi Tagore sétányon a borvidék legjobb nedűi, harminc fajtából származó, közel háromszáz-féle bora kóstolható idén is. A népszerű gasztronómiai eseményt ezúttal is koncertek kísérik, pecsenyesütők, pálinka árusok, kereskedők kapnak helyet.
 

Az egyik legjobb gödöllői étterem a Sziget Vendéglő

Gödöllő helyi éttermei közül már évek óta a Sziget Vendéglő volt az egyik legjobb. Hiába a tulajdonosváltás, még most is nagyon jó helyet foglal el a helyi éttermek között.

Szent Antal kápolna Badacsonyörs

A badacsonyörsi Páduai Szent Antal kápolnát 1816-ban építették, kissé eldugva a Badacsony oldalában. A templom manapság romos külsővel, mellette azonban egy kis csendes, rendezett parkkal rendelkezik. 

Ham&Ham Burgerbár, ahol frissen készül a húspogácsa

Milyen választási lehetőségeink vannak, ha a Balaton partján egy finom hamburgert szeretnénk elfogyasztani? Valljuk be, a kis büfék, kevésbé minőségi alapanyagokkal, ugyanakkor igen kedvező árakkal gyakran képezik választásunkat. A Ham&Ham Burgerbár Balatonfüreden ennél azonban sokkal több.

Schőnig Cukrászda – Kellemes hangulat, jó sütemények

A veszprémi Schőnig Cukrászda a belvárostól nem messze található, saját kialakítású parkolóval a vendégek részére. A cukrászda rendelkezik egy nagy külső terasszal, és egy kis kellemes hangultú belső térrel. Ide tértünk hát be egy esős napon. 

Egy messzi-messzi galaxisban jártunk: ilyen a Csillagok háborúja kiállítás a Bálnában

A Star Wars rajongók már biztosan izgatottan várják a legújabb epizód bemutatóját, a Skywalker korát, ami egyben a Skywalker Saga befejező része is lesz. De biztosan azt is tudják, hogy idén ünnepeljük az első Star Wars film magyarországi bemutatójának 40. évfordulóját is, melynek apropóján egy nagyszabású gyűjtői kiállítást szerveztek a budapesti Bálna épületébe. Ezt látogattuk meg, és el is meséljük élményeinket, előzetesen annyit, hogy minden Star Wars fannak kötelező program!

Hatvan város történelme – Hatvany Lajos Múzeum

Hatvan városa igen nagy történelmi múltra tekint vissza, amelynek részleteit a Hatvany Lajos Múzeumban ismerhetünk meg. A múzeumban ezen kívül több állandó, és időszakos kiállítás helyet kapott, de többek között megismerhetjük a múzeum névadóját is. Meglátogattuk és felfedeztük a város történetét.